Sziasztok! Az elmúlt hétvégén sikeresen megtartottam életem első Csung Jüan Csikung tanfolyamát.
Többen kérdeztétek privátban, hogy sikerült, mik voltak a nehézségek stb. Ezért gondoltam,
mindenkivel megosztom az élményeket, tapasztalatokat, felmerülő kérdéseket. :-)
A nehézségekkel kezdem. Nagyjából egy hetem volt a szervezésre, ami némi gondot okozott, hogy
hogyan is csináljam, hiszen itthon már a legtöbb ember legalább 2 héttel előre be van táblázva - na
de gondoltam, azért megpróbálom, lesz ami lesz alapon! Körbeküldtem pár ismerősnek, barátnak a
hétvégi tanfolyam hírét. Jópáran vissza is jeleztek, hogy jönnek. Illetve volt, aki írt, hogy szívesen
jönne, de sajnos már foglalt a hétvégéje. Tapasztalat: legközelebb időben elkezdeni a szervezést! Ami
jó hír, hogy felajánlásként kaptam az éttermet, és hogy mehetek oda máskor is előadást, beszélgetést
tartani. A szobát szintén felajánlásként kaptam, cserébe a tanfolyamot adtam. :-)
Csütörtök este még egy kicsit furán éreztem magam, de a dupla fa segített, és tisztított fizikálisan is.
Aztán este kaptam egy érdekes mantrát, amit gondoltam megosztok veletek is: „Istenem, kérlek, nyisd
meg a szívem, add, hogy bölccsé váljak általa-d!”
Végül a szombat reggel úgy alakult, hogy ketten kezdtük el a tanfolyamot, aminek nagyon örültem,
hiszen az Egy a kezdete mindennek! Az elején még kicsit izgultam, mondjuk az első húsz percben,
hiszen még sosem csináltam ilyet, de aztán minden ment a maga útján - amikor beszélnem kellett,
akkor beszéltem, amikor hallgatnom kellett, akkor hallgattam.
A tanfolyam ideje alatt sokat beszélgettünk az egységről, a jin-jang egyensúlyról; hogy milyen fontos
az életünkben, hogy egységben legyünk önmagunkkal, a természettel, a környezetünkkel. Bár néha
ezt nagyon nehéz megvalósítanunk a mindennapi életben, amikor szinte minden a versengésről a
meggazdagodásról szól, mind egyéni, mind társadalmi szinten egyaránt. Szerencsére ahogy egyre
többen kezdjük felismerni, hogy ez nem a természethez vezető út, úgy egyre nagyobb ütemben fog
változni először a magánéletünk, majd a környezetünk, végül előbb-utóbb az egész társadalmunk
átalakul. Most jelenleg ennek az átalakulásnak a közepén vagyunk, egyszerre van jelen minden ami
nehézséget okoz és ami könnyebbé teheti az életünket. A jövőben azt kell felismernünk, hogy mi
magunk határozzuk meg a sorsunkat. Ha gyakorolni szeretnénk, gyakorolni fogunk, ha a
nehézségeket választjuk, akkor azokat kapjuk, a döntés rajtunk áll vagy bukik. Persze ezt az elején
nem könnyű beismerni, de ha már megtörtént, akkor a többi lépés már könnyebben megy
szerencsére. Ami leggyakrabban problémát tud okozni, az az emberi egó, avagy a magunkról alkotott
ideálképünk. Honnan tudhatjuk, hogy az adott pillanatban egóból cselekszünk-válaszolunk-
gondolkodunk? Ha gyakran használjuk az "én" szót, illetve ha túl nagy terpeszben állunk, amikor
beszélünk, ilyen esetben mindig érdemes megnézni magunkat, hogy mi az az irány, amit éppen
képviselni szeretnénk...
Amennyiben nem tetszik, amerre haladunk, és felismertük magunkban a problémát, néha kicsit
lassabban, néha meglepően gyorsan tudunk változtatni, akár magunkon akár a környezetünkben
fellépő problémán, pusztán azáltal, hogy más szemszögből kezdjük el szemlélni a világot. 2011
környékén bennem is felmerültek ezek a kérdések, akkor a következőket tettem: gyakorlások alatt
elkezdtem jobban odafigyelni a helyes állásra (vállszélességű terpesz, se kisebb, se nagyobb) , majd
elkezdtem játszani az énképemmel. Volt , hogy spontán mezítláb sétáltam be a városba, közben
nagyokat nevetve a körülöttem lévő emberek reakcióin. Volt , hogy szándékosan kevertem "magam"
olyan szituációkba , amiktől nagyon féltem - persze ilyenkor mindig kiderült hogy "csak" az egom
okozta bennem azt az érzést, melyet leggyakrabban félelemként definiálunk. Ugyanakkor fontos
megjegyeznem, hogy vannak pillanatok, amikor igenis szükségünk van a túléléshez az egónkra. Ilyen
esetek lehetnek például, amikor le akarunk szállni a villamosról , és előttünk ezt nem veszik észre.
Ilyenkor bizony szólni kell, hogy engedjenek minket, pláne ha magabiztos érzés van bennünk, hogy
abban az adott megállóban le kell szállnunk, mert mondjuk biztosan tudjuk, hogy a megálló
neve "Fővámtér". :-) A különböző gyakorlatok is ezt segítik elő, amikor sikerül átlényegülnünk fává,
vagy éppen darumadárrá, akkor megtörténik a csoda, leomlik egy fal, mely addig akadályozott
bennünket a megtapasztalásban. Jelenlegi életünkben a legnagyobb problémát a félelmeink okozzák.
Félünk attól, hogy mi lesz, ha kirúgnak a munkahelyünkről, mi lesz, kirúgnak az albérletünkből, mi
lesz, ha elveszítjük a szeretteinket, félünk-félünk sok mindentől. Egészen addig, míg újra egységbe
nem kerülünk önmagunkkal, a környezetünkkel, az univerzummal... A mostani tanfolyam ezt az
egységállapotot hozta el. Az első nap végére a teljes jin-jang egyensúlyt sikerült megtapasztalnunk,
melyet már "csak" meg kell próbálnunk fenntartani magunkban ‒ lesz olyan, hogy könnyű lesz; és
lesz, hogy kissé nehezebb ‒ a lényeg, hogy mindig efelé az egységállapot felé tartsunk!!!
Résztvevő tapasztalata: „2013 januárjában újra éreztem a hívást, amit 4 éve éreztem, hogy végezzem
el az 1-es szintű tanfolyamot ‒ s most, ahogy egy új, tágabb spirálkörbe lépett az életem, amely
minőség hasonló is kicsit a régi önmagamhoz, ugyanakkor már egy tovább haladott verziója is annak,
egy tiszta, fehér energiaminőség jelent meg, tisztítva és oldva a múltbeli blokkokat és emlékeket.”
Köszönöm, hogy taníthattam, köszönöm, hogy tanulhattam! Norbi :-)
Tanítanak a fák, miként hullajtsam le múltam elfáradt hajtásait, s miként szülessek újjá.
Tanítanak a fák, hogyan vészeljem át a viharokat, hogy ne törjek meg.
Tanítanak a fák arra, hogy stabil legyek, de ugyanakkor kreatív, rugalmas, mozgékony és túláradó hol zsengén és frissen, hol virágokba és szeretetbe borulva, hol tüzesen, együtt a búcsúzó nappal, máskor türelmesen és meghalva, megadva magam az elmúlásnak.
Tanítanak a fák, hogy legyen tartásom és ne féljek növekedni, bátran vegyem el, ami hozzá szükséges, és adjak is valamit cserébe. Tőlük tudom, hogy nem élek hiába, mert az életem mások számára otthont biztosít. És ha a vesztemre is törnének, ha el is pusztítanak, ha oly mélyen megvetem gyökereimet, újra élni fogok, mert rám is szükség van valahol, nekem is hasznomat veszi ez a világ...
(Szerző:Ismeretlen)
